Nagymamám mesélte
Ezelőtt erősen sok volt a háború, volt a ’14-es, a ’18-as, s még a ’44-es háború!
Most még adjunk hálát a Jó Istennek, hogy a magyaroknak békét hagynak, de ezelőtt amikor az a sok háború volt, valahogy mindig a veztesek mi lettünk. S mindig azt a sok szép fiatal magyar kemény leventéket elvitték... s mind oda vesztek... s csak fogyott mind
a magyar...
Amikor volt utoljára a nagy front, ’44-be, akor az oroszokat az Ojtozi-szorosnál, a Magyaros-tetőn várták a magyarok, hogy tartoztassák fel őket.
De a románok, a kishavason, a hegyekbe, s patakokon keresztül elvezették. A régi só ösvényeken keresztül bejuttak a völgybe. Így mire a magyarok észbe kaptak szinte már hátulról be voltak kerítve... sokáig Felső- és Alsólemhény közötti vasotvonalon volt a front. Alsólemhénybe voltak a magyarok, Felsőlemhénybe az oroszok. Leromboltak mindent. Az oroszoknak nem volt ennivalójuk, s amit a faluba kaptak mindent elvittek, sütték meg, nem számított mi volt. Lovat, tehenet mindent megettek. Vasutat amikor vonultak visza a magyarok felrobbantották, hogy ne tudják követni az oroszok.
Amikor ezek történtek 8 éves voltam, de emlékszem jól...
A pincébe édesanyámmal voltunk, ki se mertünk onnan bujni. Tönkre ment minden, soknak a házát ösze törték. Amikor haladtak előre, zúgott minden, ákron-bokron keresztül mentek.
A lemhényi emlékmű az 1848-as valamint az első és a második világhéborús hősök emlékére állítatott! Tetetjén hirdesse a turul madár a magyarok szabadságát mindörökre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése