2011. november 24., csütörtök

Nyiltan a nyiltnapról, László Attila a kolozsvári alpolgármesterrel egy napom...


Nyitott szemmel ébredtem erre a reggelre, amikoris belekostolhatok a polgármesteri hivatal levegőjébe.
Kilenc orára gurultam be a hivatalba, ovatosan ajtót nyitok, majd szivélyes üdvözlet fogadott.
Az aktacsomok, ahogy minden nap, most is toronynak készültek. Várták László Attilát, aki aztán ellátta a bajukat. Az alpolgármester érkezéséig nem kellett sokat várni, ugy érkezett mint aki tudja, hogy varjuk. Pár másodperc és már a kezében golyóstól volt ami csak úgy szinte magára dolgozott, aláírt a beszélgetésünk alatt, folyamatosan, rá se kellett nézni, tudta a maga dolgát.
László Attila meg arra a kérdésre kezdett mesélni, hogy milyen út vezetett az alpolgármesteri székig.
A kérdés meglepte őt, aztán a reakció engem lepett meg: nagy nevetés után jöttek a szavak, s azokat is keresni kellett.  Ahogy köztudott szakmájából kifolyólag inkább receptet kellene kitöltsön az alpolgármester úr, aztán egy alkalommal, egy sorshúzás vezette a „pirmöria” fele. Ugyanis mint cégvezetők, barátok a kereskedelmi kamara elnökét akarták maguk közül kiválasztani. Pár évre rá meg az RMDSZ előrejutását  magyar vállalkozók segítették előbbre, amiből rövidesen választások választoták ki a „kiválasztottat”.
Közben persze jöttek mentek az emberkék, s azt tapasztalhattam meg, hogy a bürokratikus előirások fölött meg lehet kellő hozzáálással oldani sok ügyet pár perc alatt, két telefonálásal.  Persze meg lehet ezt oldani két-három heti utánna járásal is (kérést kell tenni az igazolásra amivel igazolod hogy kérheted a jogodat igazoló adeverincát).  Szoval az irodában is azt hallottam, hogy nem az akadékoskodó  utat vállaszák ezek az ajtókon belül, hanem a gyors megoldást. A „főnök” azokat is fogadja akiket nem is kötelesége, és bár ez neki plusz munka, megoldást lehet találni minden problémára. Magam  is tanuja voltam ehez hasonlóknak. Talán ezért is jönnek Attila alpolgármesterhez többen, és nagyobb a forgalom mindig ezen az irodán, (mint a másik alpolgármester irodájában) mert meghalgatásra találnak a gyereket elszálítani akaró iskola igazgató és a kilakoltatástól félő sociális lakást bérlő kérései.
A program zsuffolt, pláne, hogy  el kell látni a polgármesteri szék üressé válásával további feladatokat is. Licitálásra szaladtunk le gyorsan, hogy dőljön el, ki lesz az a cég aki az árván maradt régi gépjárműveket kilora megveszi. S közben átláthatóvá vált számomra, hogyan sétálnak egyes kolozsváriak a kiskapukon, a törvényes büntetés alól ki és be.
Aztán délutánra a koreai nagykövetet várták teával s még azt sem tudták, hogy ki fogja fogadni, ki fogadnia kellett volna pár napja házon kivülre esett ugyanis.
Mivel gyorsan lepergett az a kevés idő, ami alatt beszelgetni tudtunk, várom a következő ilyen lehetőséget, a kérdéseket már élesre töltöttem, várom... 

2011. november 4., péntek

Október 23. Zürichben

Az '56-os budapesti forradalomra emlékezni szokás magyarföldön. De minden másképp müködik ez, kicsit távolabb, a Kárpátokon túl. Egy kis magyar közösség él Zürichben, ahol ezt a megemlékezés inkább ünnepnek tekinthető: ahol minden héten egyszer talalkoznak magyarok egymással, ökomenikus Istentisztelet alkalmával vasárnaponként. S ezek az alklamakon egy templom a magyar himnusztól hangos.
Sajnos az, hogy a magyarok legtöbbje idősödő. Legtöbbjüket pontosan ez a forradalom leverése üzött ki. S azota emigránsok. Az unokák már nem értik miért könnyes a szeme a papának, ha magyarul énekelnek a templomba.
Mindeniküknek különös, akár filmbe illő története van, hogy szökött ki a vasfügöny alatt, s hogyan kezdte itt életét ujra, de ugyanolyan elmondásuk szerint soha nem lett többé.
Aztán mostanság kialakult egy fiatalokból álló  társaság is akik csatlakoznak: a vendégmunkás magyarok, akik igen sűrűn előfordulnak a környéken.
Alkalmam volt egy kilenc fős erdélyi csapatba inkadrálodni hirtelen. S nem kis meglepetést okozott az a pillanat amikor a székely legénykéknek külön felcsendült a székely himnusz is. Bizony 2000 km-re távol, nem gondoltam volna ezt, hogy a jelen levők mindenike hangosan énekelni fogja.
Sok tanulságot vonhatna le az otthoni közösségeink legtöbbje, hogyan kell igazán összetartani, mik az igazán évezredes magyar-keresztyén értékek. S mit jelent megküzdeni, magyarnak megmaradni.

Tisztelet tehár a nagyvilág szétszort magyarjainak, akik nem feledik a Szent Korona örökségét.