Március idusán

 Itt élned, halnod kell...

A nagy nap, ami minden évben eljön az idén sem maradt el. Ünneplőbe öltözött, zászlós felvonulókkal  a találkozás a Mátyás-téren gyors szívdobbanással járt. Mégis elszomorodtam. Valahogy nem erre számítottam.  Egy magyar gárdista kiabálására emlékszem, az is jajveszékelt mert elvitték a román rendőrök a főparancsnokát. Persze azért nem maradt el az, hogy Vesszen Trianon! Amire azt kiáltottuk vissza, hogy Vesszen!
De akkor sem, most sem tudom megfogalmazni, hogy mit jelentett nekem ez az ünnepély. Mindig felidézzük az akkori eseményeket. Fel is idéztük ma is. De a mai nagyjainktól elvárásom nem elégítődött ki. Útirányt kellene mutassanak, hogyan tovább Erdélyország, így 162 év távlatából.
A mai, szép kincses kolozsvári ünnepség nem igazán melegíti túl a szíveket. Több a rendőr az utcán, mint a megemlékező. Hordákban jártak, vízágyúval, a szegény magyar kislányok meleg teái, és friss kalácsai amik várva várták a főtéri magyar ünneplőket rendőrök és nagy vigyorú csendőrök kezeibe sírtak... hová kerültek, milyen kezekbe. A csendőrök pedig a régi román jól bevált taktika szerint cselekedtek, ingyen kalácsot kaptak, majd ezt jóízűen elfogyasztva, goromba mozdulatokkal vetették le a mellette lévő magyar '48-as csatatereket bemutató térképet, mert nem volt rá engedély. 
Szerintem, aki felidézni vágyta a nagy szabadságharcot és az e fajta eszméket akarta ápolni jobban járt ha a  nemzet televízióján követte az eseményeket. Legalább szép szavakat, értelmiségiek szájából hallotta. Kivételt jelentő esemény talán a Boér Ferenc által adott ünnepi műsora jelentett a kolozsvári Állami Színházban.  legtöbb tanulság amit a mai napból mégis meríthettünk az, hogy ne feledjük: itt élnünk, halnunk kell!!!